DarkSide - 2. fejezet

Valami történni fog

Anyum és a nővérem igazán kitettek magukért. A vacsora fantasztikus lett. Egyedül egy dolog nem volt rendben. Anyám...
Még a születésnapomon sem volt képes normálisan viselkedni Dominiccal. Az este alatt folyamatosan megjegyzéseket tett vagy rá, vagy akármire, amit mondott. Azóta ilyen, amióta Dominic egyszer részegen jött haza valahonnan, és betört a házunkba csak azért, hogy engem lásson. De a fenébe is, egyszer mindenki berúghat az életében nem? Miért nem lehet ezt elfelejteni? Akkor az alkalomkor volt először berúgva, és azóta egyszer sem. Már vagy százszor bocsánatot kért, és a kárt is kifizette, ráadásul a saját pénzéből. De neeem. Anyám ezt nem képes neki elfelejteni, és azóta ezt mindig a szemére veti, és tudom, hogy még foglya is. De legalább az én napomon felejtette volna el ezt az egész baromságot. Natalie már próbált vele beszélni, de semmi változás nem történt. Mindig ugyanaz a nóta. Egyszer összeszedem magam, és amikor éppen mutogatja a szarkazmusát, felállok, és otthagyom.
 - Dominic, hogy vannak a szüleid? - kérdezte Natalie vacsora közben.
 - Köszönöm, megvannak. - mosolygott. Láttam a szemében, hogy nem mondja őszintén, de Natalie ezt nem vette észre, elvégre nem ismeri úgy, mint én. - És te Clara, hogy vagy? - kérdezte anyumtól.
 - Köszönöm, én is megvagyok - felelte, de fel se nézett a tányérjából. Ezt a szégyent. Szegény Dominic meg csak leste az asztalterítőt.
 - Anya, Dominiccal vacsora után elmegyünk az egyik szórakozóhelyre. - vetettem fel a témát. Jobb ha már most túl vagyok rajta. Anyum villája hirtelen csattant a tányéron.
 - És mivel akartok menni? - kérdezte, miközben rárakta a fejét az összekulcsolt kezére.
 - Természetesen Dominic autójával. És azzal is jövünk haza.
 - És hogy akartok hazajönni, ha inni fogtok?
 - Én nem iszom, Clara. Hayley nyugodtan ihat, ha szeretne, és én fogok vezetni.
 - Te? - húzta fel a szemöldökét. - Még hogy te nem iszol? Azt kétlem.
 - Na jó, ezt most fejezzük be. - álltam fel.
 - Ne haragudj drágám, de én nem bízok benne.
 - Én viszont igen, és úgy döntöttem, hogy elmegyek vele. - Egy percig csendben gondolkozott, majd felsóhajtott.
 - Rendben, de meg kell ígérnetek, hogy nagyon vigyáztok magatokra! Te pedig óvatosan vezetsz! - tartotta fel az ujját fenyegetően Dominic felé.
 - Természetesen. Vigyázok rá, ígérem.
 - Na futás, mielőtt még meggondolom magam!
 - Jó szórakozást fiatalok! - kiabált utánunk Natalie.




 - El sem hiszem, hogy elengedett - mondtam már a kocsiban ülve.
 - Igen, én sem. - mosolygott.
 - Ugye nem idegesített fel?
 - Nem, egyáltalán nem. Már megszoktam, hogy ilyen. Talán egy napon majd megbékél.
 - Igen. Én is ebben reménykedem - bámultam ki az ablakon.
 - Mellesleg nagyon csinos vagy. - fogta meg a kezem.
 - Köszönöm. Neked is jól áll az öltöny... Bár... - nevettem.
 - Mi ilyen vicces? - kérdezte vigyorogva.
 - Jobban szeretlek, ha farmer meg póló van rajtad. Ebben a szerkóban olyan...Karótnyelt vagy.
 - Köszönöm Hayley. - grimaszolt. Láttam az arcán, hogy megsértődött.
 - Jajj, ne csináld már, tudod, hogy szeretlek! Akármi jól áll neked, de én mégis azt a természetes Dominicot szeretem igazán, akivel délután voltam a dombon.
 - Értem. - nevetni kezdett. - Tudom, hogy hogy értetted, csak azt akartam, hogy kimondd, hogy szeretsz.
 - Te szemét! - ütöttem vállon, de közben nevettem.
 - Mondd ki mégegyszer!
 - Te szemét!
 - Nem azt. Hanem hogy szeretsz. - Ekkor már a BroadSide parkolójában álltunk. 
 - Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek... - mondtam, miközben puszikat adtam a szájára. Aztán megcsókoltam, ő pedig belemosolygott a csókba. Kicsit később a homlokát az enyémnek döntötte.
 - Én is szeretlek. Fogalmad sincs, mennyire.
 - Na mennyünk be, mielőtt még elérzékenyülnék. - megint nevettünk.
Bent nem volt az a hatalmas tömeg, mint amit vártam, de azért így is voltak elegen. A falak feketék voltak, a bútorok pirosak, a fények pedig lilák, ami egy érdekes, de mindenképpen hangulatos külsőt adott a helynek. Rengetegen táncoltak, de azért a boxok is szépen tele voltak, Dominiccal alig találtunk olyat, amelyik üres volt.
 - Elmegyek, hozok valamit inni. Te mit kérsz? - kérdezte Dominic szinte kiabálva a hangos zene miatt.
 - Rád bízom - mosolyogtam. Ő is rám mosolygott, majd eltűnt az emberek között.
Azon gondolkodtam, hogy délután miért erősködött annyira Dominic, hogy jöjjünk el. Nem szokott ilyen lenni. Természetesen szeret bulizni, de sosem ő a társaság partyarca. Mindig visszafogott és nem visz túlzásba semmit. Valamiért azonban ma mégis elrángatott ide, és én meg fogom tudni, hogy miért. Vagy csak egyszerűen ki akart szabadulni otthonról, vagy megint történt valami, amiről én nem tudok...
Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon, és majdnem kiugrott a szivem a helyéről, annyira megilyedtem.
 - Meglepetés! - kiáltották a barátnőim.
 - Jézusom, sziasztok! - öleltem meg őket sorban. - Legközelebb ezt ne! Majdnem itt haltam meg.
 - Bocsi, nem tudtuk, hogy ilyen ilyedős kedvedben vagy.
 - Talán azért, mert ma még nem ittam semmit - ezen nevettünk. Két kar fonódott a derekam köré, és mind a kettőben egy-egy üveg sör volt. Az egyik citromos.
 - Hölgyem - suttogta a fülembe Dominic. Én elvettem tőle a citromosat, mivel az volt a kedvencem, és ezt ő nagyon jól tudta. Mint később észrevettem, az övé alkoholmentes volt. Betartja, amit igért.
 - Lányok, üljetek le. - mondta Dominic, miközben engem maga mellé húzott.
 - Na Hayley, milyen érzés tizennyolcnak lenni? - kérdezte Alex.
 - Hát...jó. Eddig.
 - Ne legyél már ennyire derülátó - szidott le Esster.
 - Tényleg ne. Nem kellene már ennyire az elején aggódnod. - mondta Doren.
 - Doren, te hogy-hoyg itt vagy? Úgy értem beengedtek?  Nem mondták, hogy fiatal vagy? - kérdeztem nevetve, mire a lányok is rákezdték.
 - Nem, nem vagyok, és mint láthatod, itt ülök, tehát beengedtek. Ezzel zárjuk le a témát. - láttam rajta, hogy mérges. Szegény mindig a korával piszkáltuk, mert egy kicsivel fiatalabb volt tőlünk. Nem sokkal, de ahoz épp eléggel, hogy tudjuk vele csesztetni.
 - Tudod, hogy nem azért mondtam.
 - Igen, és most nem is fogom annyira felfújni a dolgot, elvégre szülinapod van.
 - Ez a helyes hozzáállás! - tartotta fel a poharát Alex. - Ahelyett hogy vitatkozunk, inkább igyunk! - mondta, majd lehúzta a pohár tartalmát. Ő birja közülünk legjobban a piát.
 - Istenem, hova kerültem én - suttogtam Dominicnak, mire ő felnevetett.
 - Talán nem kellett volna őket idehívnom?
 - M..Mi? Te hívtad ide őket?
 - Gondoltam örülsz majd neki.
 - Igen, örülök is.
 - Tudtam, hogy szereted őket, és gondoltam jó buli lenne, ha meglepnének téged. A "kettesben levést" későbbre tartogatom. - mosolygott. Vajon mit tervezhet?
 - Oké, fiatalok elég az enyelgésből - mondta Esster, majd felrángatott a székből. - Irány a táncparkett!
Szinte az egész estét végigtáncoltuk, hajnalban már alig tudtam állni a lábamon. A lányok még partizós kedvben voltak, én azonban nem vágytam semmire, csak a jó puha ágyamra, és előtte egy fél óra édes kettest Dominiccal. A csajok próbáltak rávenni, hogy maradjunk még, de megmagyaráztam nekik, hogy mindjárt elalszol állva és bedőlök valahova, majd hogy egy kicsit jobban vegyék az adást, a fejemmel óvatosan Dominic felé böktem. Miután leesett nekik a célzás, vigyorogva elköszöntek, és vagy százszor kívántak jó éjzakát...
Kint már hűvösebb volt a levegő, azonban mégis jól esett a benti fülledt meleg után.
Dominiccal beültünk az autóba. Semmi kedvem nem volt hazamenni, és mintha ezt ő is megérezte volna.
 - Egyenesen haza, vagy ráérsz még egy kicsit, és elrabolhatlak még egy fél órára?
 - Akkor fél órára csak a tiéd vagyok - mosolyogtam, majd megfogtam a kezét.
 - Reméltem, hogy ezt fogod válaszolni. - mosolygott ő is.
 - Hova megyünk? - kérdeztem, miután nem hazafelé tartottunk, hanem egy teljesen másik úton fordultunk le balra. Egy keskeny és igen kacskaringós úton hajtottunk végig, az autó csak úgy zötykölődött alattunk.
 - Meglepetés - kacsintott. Jól ismerem, ennél többet úgy sem fog elárulni.
A fák szinte körbeölelték a kis utat, ami barlangossá varázsolta az egészet. Kint korom sötét volt, csak az autó lámpái világították meg az utat, a sötét erdőben pedig mintha néha-néha felbukkant volna egy-egy rejtélyes árnyék. Tudtam, hogy csak képzelődöm ezzel kapcsolatban, azonban mégis fusztrált a gondolat, hogy mi van, ha mégis lapul valami sötét és gonosz az erdőben.

Nyugtalanságom egy pillanat alatt elszállt, amikor Dominic megállt egy kis rét szélén, aminek a közepén halvány fény derengett. Kiszálltunk az autóból, Dominic pedig megfogta a kezem és lassan sétáltunk a világosság forrása felé.
 - Hol vagyunk? - kérdeztem nézelődve. Bár hiába is erőltettem a szemem, semmit sem láttam abban a korom sötétben. Azért mégis érdekelt, vajon hol vagyunk most.
 - Az egyik kedvenc helyemen. Régebben ide jártam. Egyedül - tette hozzá vigyorogva, hogy nehogy félreértsem. - Itt nagyon jól lehet gondolkodni. Még akár a semmiről is. - nevetett.
 - Ó, az biztos nagyon érdekes lehet. - forgattam a szemem.
Ahogy egyre jobban közeledtünk a fények felé, megláttam a meglepetést.
Egy piros kockás pléd volt leterítve a földön, körülötte pedig vagy száz gyertya. Az egész olyan...romantikus volt...
 - Tetszik? - kérdezte félénken.
 - Hogy tetszik-e? - hülledeztem. - Hát persze, ez gyönyörű, és nagyon figyelmes tőled - öleltem meg.
 - Reméltem, hogy tetszeni fog. Gyere, üljünk le. - húzott oda a takaróhoz, majd leültünk.
 - Azt mondtad, hogy nem fogadsz el semmilyen ajándékot - aminek nem örültem -, ezért kitaláltam ezt.
 - Ötletes, az biztos - mosolyogtam. Ő is mosolygott. Az arckifejezése azonban pillanatokon belül megváltozott.
 - Kérdezhetek valamit?
 - Bármit. - kezdett megilyeszteni ezzel a nagy óvatossággal.
 - Boldog vagy? - Ezt meg miért kérdezi? Mindenesetre gondolkodtam a válaszon néhány pillanatig.
 - Igen, azt hiszem, boldog vagyok. - Bólogattam lassan. - Elvégre megvan mindenem. Család, barátok, te...Mi mást kívánhatnék még?
 - Szóval jó, hogy vagyok?
 - Dominic, ne viccelj! Még jó hogy vagy. Képtelenségek jutnak az eszedbe.
 - Szóval szeretsz?
 - Igen, szeretlek.
 - Akkor gyere hozzám! - térdelt fel, majd megfogta a kezem.
 - ... - nem tudtam válaszolni. Annyira letaglózott ez a kérdés...
 - Ez...Ez hogy...hogy jutott eszedbe? - tudom, hogy ez nem értelmes, de más nem jutott az eszembe. Vagyis jutott, de egyik sem volt értelmes....
 - Tudom, hogy hirtelen jött, de mostanában fura érzések kerülgetnek. Tudom...Érzem, hogy valami fog történni, és szeretnélek minnél közelebb tudni magamhoz. Szeretlek, te is szeretsz, akkor mi kell még? Gyere hozzám - kérlelt újra, és a takaró egyik sarka alól előhúzott egy kis fekete dobozt.
A kezembe adta, én pedig kinyitottam. Egy gyönyörű gyűrű volt benne. Nem tudtam honnan volt rá pénze, de ebben a pillanatban ez nem is annyira foglalkoztatott.
 - Azt mondtad, hogy nem vettél nekem ajándékot - térdeltem fel hozzá mosolyogva.
 - Nem bírtam ki. És tudtam, hogy ez sokat jelentene neked.
 - Igen.
 - Na látod - mosolygott.
 - Igen, hozzád megyek - mosolyogtam szélesen. Hirtelen nézett fel rám, majd ő is szélesen elmosolyodott, felkapott, és felemelt. A lábam a föld felett lógott, de őt ezt nem érdekelte. Magán kívül csókolt, és én sem tettem másként.